A nevelési tanácsadás története
A nevelési tanácsadás szakmai hátterét az alkalmazott pszichológia jelenti, ezért az intézményhálózat kialakulása ennek a tudományágnak a történetével köthető össze.
A gyermeklélektani tanácsadás történetében az első lépés a Ranschburg Pál által a Laufenauer Elmeklinikán 1899-ben megszervezett Psychophysikai Laboratórium volt, amely 1906-tól a Gyógypedagógiai Magyar Királyi Laboratórium nevet vette fel.
Ennek az intézménynek a munkatársai 1922-ben: dr Szondi Lipót, dr Kaufman Irén, Schmidt Ferenc, és Schnell János. A Laboratórium a “normálistól eltérő” és a “normális” értelmi és erkölcsi fejlődés kutatását tűzte ki célul, emellett a pályaválasztás és a tehetséges gyerekek kiválasztásának szempontjain is dolgoztak.
Schnell János 1929-ben a Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratórium keretei között megnyitotta az Állami Gyógypedagógiai Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó állomást, ahol orvosok, gyermekpszichiáterek, pedagógusok, pszichológusok, szociális gondozók végezték munkájukat.
1934-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a gyógypedagógia szakterületétől különválasztotta, és Magyar Királyi Gyermeklélektani Intézet néven szervezte át az állomást, ahol Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó működött. A tanácsadó felépítése: diagnosztikai (felvételi, orvosi, pszichológiai és megfigyelő) osztály, terápiás (tanácsadási, orvosi, lelki és tanulási, beszéd- és mozgásterápiás) osztály, szociális gondozási osztály, valamint “Szülők Iskolája”.
A II. világháború után a kultuszminiszter által előírt feladat lett az egész ország területén gyermeklélektani állomások létrehozása. Emellett a nevelési tanácsadók szervezése társadalmi szervezetek keretei között is megkezdődött.
Ezt a nagy lendülettel folyó fejlődést töri meg 1949-50-ben a világnézeti szemlélet változása, és annak alapján a pszichológia háttérbe szorítása.

Az ötvenes évek végén a gyakorlati pszichológia ismét fejlődésnek indult, amikor az oktatásügy és az egészségügy egyaránt célként tűzte ki a személyiségfejlődésükben megzavart gyerekek pszichológiai és pedagógiai ellátását. Az egészségügy keretein belül elkezdődött a fővárosban a gyermek-ideggondozói hálózat kiépítése, s ezzel párhuzamosan a művelődésügy ifjúságvédelmi felügyelői hálózatot hozott létre. Az ifjúságvédelmi felügyelők kezdeményezték a kerületekben nevelési tanácsadók létesítését.

1960 elején már 11 fővárosi kerületben működött nevelési tanácsadó. Az elkövetkező években a szakmai háttér fejlődése és a jogszabályi keretek kialakulása folyt. A Fővárosi Tanács VB 1968 januárjától valamennyi fővárosi kerületben engedélyezte nevelési tanácsadók létesítését, ezért ezt az évet tekintjük a fővárosi nevelési tanácsadók megalakulása évének. Ekkor fogalmazták meg az I. sz. Gyermekklinika munkatársai Popper Péter vezetésével a nevelési tanácsadás módszertani alapelveit.
A fővárosi nevelési tanácsadói hálózat kialakulását követően a megyeközpontokban, majd a kisebb városokban is sorra megnyíltak a tanácsadók.  A vidéki nevelési tanácsadók az évek során több átszervezést értek meg, és a mai napig nehezebb szakmai feltételek között működnek, mint a fővárosi intézmények.
Jelenleg kb. 110 vidéki településen működik nevelési tanácsadó, újak alakulnak, és  - sajnos - megszűnnek, vagy más intézményekkel olvadnak össze.

Az eltelt évek folyamán a nevelési tanácsadás feladatköre folyamatos specializálódáson megy keresztül, amely tükrözi a szemléletváltást, a társadalmi változásokat követő pszichés változások kezelésének igényét, valamint jelzi a diagnosztikai munka fejlődéséből következő terápiás feladatbővülést is.
A jogszabályi változásokat követően újra és újra szabályozták a nevelési tanácsadó feladatait, tevékenységének jellegét és munkamódszereit, szervezeti felépítését.
A rendszerváltás a nevelési tanácsadók számára több változást hozott. Egyre inkább látható vált, hogy a nevelési tanácsadókban folyó munka nem sorolható be egyetlen minisztérium feladatkörébe, szükség van a tárcák közötti együttműködésre.  A közoktatásról szóló 1993. évi törvény megalkotja a pedagógiai szakszolgálat kifejezést az iskolai tevékenységet segítő intézmények számára, ide tartozik a tanácsadó is.  Megszületik a "más fogyatékos" elnevezés a magatartási, beilleszkedési, tanulási zavarokat mutató gyerek megnevezésére, ez a diagnosztikai és a terápiás munkában egyaránt új feladatokat jelent az intézményhálózat számára.